fbpx

NARKE THE ELECTROJET

Mi a Narke Electrojet?

A Narke Electrojet egy magyar, nemzetközi szinten is egyedülálló fejlesztés. A világon az első sorozatgyártásra fejlesztett tisztán elektromos meghajtású Electrojet, mely vízközeli élményt nyújtó, környezetbarát, másokra tekintettel lévő családi kikapcsolódás forrása.

Igaz-e, hogy a Narke Electrojet „értékei az üzleti érdekek és a pénz”?

Nem igaz

A Narke számunkra a Balaton gyermeke, megalkotásának alapgondolata az volt, hogy hogyan lehetne a minőségi kikapcsolódás lehetőségeinek körét szélesíteni, illetve közvetlen környezetszennyezés nélkül vízi élményeket szerezni.

Sokfelé jártunk a világban, és úgy tapasztaltuk, hogy ez nem kizárólagosan Magyarországon jelentkező igény, hiszen  egyre határozottabban tiltják ki a robbanómotoros járműveket a nemzetközi vízfelületekről (nem feltétlenül csak a közvetlen használattal összefüggő szennyezések miatt, hanem a tankolás, szerelés során kifolyó olaj és üzemanyag szennyezés miatt is).

A Narke alapértékei már a küldetésében is megfogalmazódnak:

Élvezzük a jelent megőrizve azt a jövő nemzedékeinek, tiszteljük és óvjuk környezetünket és annak minden részét a harmonikus, biztonságos együttélés érdekében.”

Az Electrojet fejlesztése 5 év komoly munkájának eredménye, megteremtésének céljai között a magyar büszkeségérzet erősítése is szerepelt.

Igaz-e, hogy a Narke Electrojet ellentétes értékeket képvisel a horgászok, csónakázók, gyermekes családok, fürdőzők és a pihenésre vágyók értékeivel?

Nem igaz

A Narke tiszteli és óvja környezetét, a pihenésre vágyókat. Ezt a hajótest kialakítása, a beépített biztonsági elemek, az üzemmódok, valamint a teljesen tiszta energián alapuló meghajtása is alátámasztja.

Mi a Narke Electrojet üzenete és kiket várunk vele a Balatonra?

A Narke üzenete: „Egy olyan vízközeli élmény megélésének valóra váltása, mely nem a sebességről, adrenalinról szól, hanem a természet és a vizek szeretetéről.”

Ennek megfelelően a Narke Electrojet felelősségteljes, tudatos, másokra és környezetére tekintettel lévő, környezetbarát technológia iránt érdeklődő egyéneket vonzhat a Balatonra.

Igaz-e hogy a Narke Electrojet drága?

Igaz

Mint ahogyan az elektromos autók is a technológiából adódóan lényegesen drágábbak, mint a hagyományos, nem zéró emissziójú járművek. Az Electrojet hazai értékesítésre kialakított nettó ára 9.95 millió forint (mely az árfolyamtól függően változhat).

BIZTONSÁG

Bárki vezetheti a Narke Electrojetet?

Nem

Csak olyan (18. életévét betöltött) személy vezetheti, aki érvényes kishajóvezetői jogosítvánnyal rendelkezik, azaz ismeri a vízi közlekedési szabályokat, orvosi engedéllyel rendelkezik, illetve felelősségre vonható a szabályok be nem tartása esetén.

Az Electrojetet használatbavétel előtt kötelező közhiteles nyilvántartásba venni, azaz egyedi azonosítót, Hajólevelet kap. (hasonló, mint a rendszám az autóknál.)

Használható a Balatonon is?

Igen, érvényes hajóvezetői jogosítvánnyal rendelkező Narke tulajdonosok tudják használni a Balatonon, miután levizsgázott és egyedi lajstromszámot kapott az Electrojet, valamint ellátták a kötelezően előírt mentőfelszerelésekkel.

Igaz-e, hogy a Narke Electrojet nagyobb veszélyt jelent a vízben, és vízen tartózkodókra, mint a jelenleg használt hajók és vízi sporteszközök a Balatonon?

Az Electrojet konstrukciójának köszönhetően, a Balatonon jelenleg közlekedő motoros és szélenergia által hajtott vízi közlekedési eszközökhöz képest az alábbi előnyös tulajdonságokkal rendelkezik, mely nagyobb biztonságot nyújt a fürdőzők és a vízi környezet számára is:

  • Nincs belső égésű motorja, nincs vizet szennyező hatása, vagy annak veszélye.
  • 3 üzemmódja van, mely nem engedi egy gyárilag beállított sebességi határ átlépését.
  • Ilyen például a kikötői üzemmód, melyet a parttól való eltávolodáskor és a part megközelítésekor szükséges használni. Ezen üzemmód esetén a maximális sebesség: 7 km/h. Csekély merülése nem kavarja fel oly mértékben az iszapot, mint pl. a tőkesúlyos hajók.
  • A hajóvezető rendkívül jól tud tájékozódni minden irányban, látómezőt takaró elemek nem akadályozzák a kilátását.
  • Rendkívül jó manőverezhetősége lehetővé teszi a 90 fokos irányváltást 1,5 másodperc alatt.
  • Az Electrojet rendelkezik fékkel, ellentétben a legtöbb kishajóval. Egyedülálló fékrendszerének köszönhetően a sebesség csökkentése és a teljes megállás rendkívül rövid távolságon belül megvalósítható
  • A Narke hajótest geometriájának kialakításából adódóan nincsenek lekerekítetlen, kiálló, sérülést okozó elemek, ellentétben a legtöbb kisgéphajóval.
  • A meghajtásra szolgáló propeller egy zárt alagútban van, így nem okoz vágással járó sérülést semmilyen élőlénynek.
Kellenek- e új szabályok a Balatonra melyek biztosítják a Balaton balesetmentes együttes használatát?

Valószínűleg igen

Hisszük, hogy a hajóvezetői engedéllyel bíró állampolgárok felelősségteljesen, a szabályokat betartva fogják üzemeltetni az Electrojetet.

Ezzel együtt a különböző célból – fürdőzésre, szörfözésre, vízi biciklizésre – használt vízi területek parttól való távolságának kijelölése tovább növelheti a Balaton összes használójának biztonságát.

Kell-e tartanom attól, hogy a Narke a strandon balesetet okoz?

Nem

Electrojettel való közlekedés, a fürdésre kijelölt vízterületen tilos! – a jogszabály szerint (kivéve, ha engedélyezett kikötőhelye a strand területére esik, ekkor max. 5km/h-val a telephelyéig kikötési szándékkal áthaladhat, a lehető legrövidebb úton ). Ezen szabály megszegése minimum szabálysértési eljárást von maga után. Fontos kiemelni, hogy a Narke Electrojet „rendszámmal” rendelkezik, vezetőjének kötelezően hajóvezetői jogosítvánnyal kell rendelkeznie, tehát a tengereken megszokott kölcsönzői gyakorlatnál ez jóval szigorúbb, és hatóság által is követhető módszer. Ezek alapján nem jelent nagyobb veszélyt a fürdőzőkre, mint bármelyik Balatonon használható vízi sporteszköz, vagy kishajó.

SEBESSÉG

Igaz-e, hogy a Narke Electrojet a leggyorsabb kisgéphajó a Balatonon?

Nem igaz

Sok száz olyan hajó közlekedik a Balatonon melynek végsebessége meghaladja a Narke végsebességét.

Igaz-e, hogy a Narke Electrojet a sebességről, adrenalinról és ennek következtében az adrenalintól való függőségről szól?

Nem igaz

A Narke nem a sebességről szól, hanem a vizek tiszteletéről és szeretetéről. Használata közben nem adrenalin termelődik a szervezetben, hanem a szabadság, a boldogság és az elégedettség érzése teljesedik ki.

HANG

Igaz-e, hogy a Narke Electrojet egy „sivító, vijjogó, zajos” technikai eszköz?

Nem igaz

Elektromos meghajtásának köszönhetően a kikötő és a védett zóna elhagyása szinte hangtalanul lehetséges az erre kifejlesztett kikötői üzemmódban, megtartva a nagyfokú manőverezhetőséget. A többi üzemmód jelentősen halkabb, mint pl egy motorcsónak esetében.

ELECTROJET KONTRA JETSKI

Más a Narke Electrojet, mint a „fűnyíró hangot kiadó”, emberek nyugalmát megzavaró, száguldozási lehetőséget magában rejtő hagyományos jetski?

Teljesen más

Az összehasonlítás nagyjából olyan, mintha elektromos robogót hasonlítanánk össze a minimum 600cm3-es gyorsasági sportmotorokkal.

A legfőbb különbségek a következők:

  • A Narke-nak nincs belsőégésű motorja, nincs vizet szennyező hatása, vagy annak veszélye.
  • A Narke meghajtása elektromos motorral történik, ezáltal lényegesen kisebb a zajkibocsájtása, nincs kipufogó füst.
  • A Narke teljesítménye harmada-negyede a robbanómotoros jetskikhez képest, ezáltal száguldozási lehetőséget nem biztosít, de egy természetközeli halk siklás a vízen sokkal többet ér, melyet a jelenlegi felhasználók véleménye is alátámaszt.
  • Gyárilag leszabályozott végsebessége azon a határon belül marad, hogy a vezetője kontrollálni tudja a hajó mozgását a váratlan helyzetek elkerülése érdekében.
  • Csak olyan személy vezetheti, aki érvényes hajóvezetői jogosítvánnyal rendelkezik, tehát ismeri a vízi közlekedési szabályokat, illetve felelősségre vonható a szabályok be nem tartása esetén. Ezen felül az Electrojet tulajdonosa a jármű átvétele előtt kötelező jelleggel részt vesz a gyártó által szervezett vezetési tréningen.

KÖRNYEZETRE ÉS ÉLŐVILÁGRA KIFEJTETT HATÁS

Károsabb-e a környezetre a Narke vízsugárhajtása mint jelenleg a balatoni hajókban alkalmazott hajócsavaros meghajtás?

Nem

Amerikai egyetemek kutatási eredményei szerint a vízsugárhajtással felszerelt hajók nem károsabbak a vízi környezetre, mint a hagyományos hajócsavarok.

A vizsgálati eredmények a jetski hangját és sebességét jelölték meg, mint károsabb hatás – a hagyományos hajócsavaros hajókhoz képest – azonban az Electrojetnél ez nem jelentkezik, hiszen nincs nagy motorzaj, és végsebessége töredéke a hagyományos jetskikhez viszonyítva.

Igaz-e, hogy a Narke Electrojet nagy hullámokat kelt?

Nem

A hullámok mértékét két tényező befolyásolja:

  • a hajó tömege, ebből adódóan a vízkiszorítás mértéke
  • a hajó sebessége.

A sebesség önmagában nem határozza meg a hullámkeltés mértékét. A Narke kis ellenállásra lett tervezve, vízkiszorítása minimális, így siklásban kisebb hullámot kelt, mint az Electrojetnél nagyobb, de lassabb kishajók.

TURIZMUSRA KIFEJTETT HATÁSA

Hogy befolyásolhatja a balatoni idegenforgalmat a Narke Electrojet?

A Narke Electrojet elsődleges bemutatkozási színhelye a Balaton, ahova számos külföldi érdeklődő fog ellátogatni nemzetközi értékesítés és disztribúciós hálózatunk kialakítása során, ezzel is tovább növelve a minőségi turizmus sokszínűségét.

Külföldi önkormányzatok, tóparti városok nagyszerű lehetőséget látnak benne, melyet a Balatonon is alkalmazni lehet. Pl. hajóvezetői engedéllyel rendelkező, és oktatáson részt vett turisták számára zöld túrák szervezése túravezetővel, hogy vízről csodálhassák meg a térség látványosságait, melyek kiválóan kiegészítenék a jelenleg elérhető balatoni programokat.

TÁRSADALMI HATÁS

Igaz-e, hogy a Narke Electrojet kiválóan alkalmas a strandok és vízi rendezvények biztosítására?

Igaz

Igen, mivel az Electrojet nem füstöl a vízben tartózkodók orra alá, a legalkalmasabb rendezvények biztosítására vagy akár a vízimentők számára a strandokon. Akár egész napos járőrözésre használható szennyezés nélkül, továbbá a bajba esetteket gyorsan el tudja érni és egész a partig tudja szállítani kis merülése révén.

Több szervezet kereste meg cégünket olyan felkéréssel hogy környezetbarát kísérőhajóként szerepeljünk vízi rendezvényeken vagy a vitorlás oktatásokat tegyük biztonságosabbá. A Narke kísérőhajóként – rendkívüli manőverezési képességei, valamint instant fékezési kapacitása miatt – gyermekek, sportolók és vitorlázók ideális biztosítása, ezzel tovább erősítve a vitorlás kultúrát is.